25/365 - Hideg
2026. szept. 25. 19:59,
Nincsenek hozzászólások
Az ősz viszont nálam valahogy gyorsan elhozza a „mindjárt tél van” érzést. Korábban sötétedik, többet vagyunk bent, én pedig már előre érzem, hogy jönnek azok a hónapok, amiket kevésbé szeretek. Pedig a hideggel való viszonyom néhány éve egészen megváltozott. 2019-ben éjszaka hallgattam egy podcastot, és a beszélgetést hallgatva egyszer csak, tényleg a semmiből belém hasított: nekem ki kell próbálnom a hideg vizes merülést.
Másnap reggel írtam egy e-mailt, érdeklődtem a részletekről, aztán egy személyes találkozás és néhány hét felkészülés után már télen, fürdőruhában álltam a dömörkapui forrásnál, hogy belemenjek a jeges vízbe.
Ami azért tőlem nem volt kis dolog. 
Eleve nehezen viselem az új helyzeteket. Utazás, ismeretlen hely, ismeretlen szituáció – nekem ezek önmagukban is kihívást jelentenek. Itt pedig mindehhez hozzájött még a tél, a szabadtér és persze a jeges víz.
És sikerült.
Sőt, nemcsak sikerült, hanem felemelő élmény lett. Fantasztikus érzés volt a vízben lenni, egy idő után szinte eggyé válni vele, majd kijönni úgy, hogy még a vizes fürdőruhában sem az járt a fejemben, mennyire fázom.
Persze nem egyedül vágtam bele. Szakértő készített fel, végigkísért és támogatott, így biztonságban éreztem magam. Ez is nagyon fontos része volt annak, hogy végül ilyen jó élmény maradt.
Nem mondom, hogy azóta hogy mindig szeretem a hideg vizet. De valami biztosan megváltozott bennem. Talán leginkább az, hogy megtapasztaltam: amitől előre tartok, az egészen más lehet akkor, amikor már benne vagyok.
A hideget sem szeretem jobban, mint a meleget, és az ősz első hűvös reggelein továbbra sem én vagyok az, aki boldogan várja a telet.
De már van hozzá egy másik élményem is.
Mert az élet része a meleg és a hideg, az eső és a szárazság, a világos és a sötét. És néha még a hideg is tud melegséget adni.