22/365 - Fent
2026. szept. 20. 20:47,
Nincsenek hozzászólások
Lefelé nézni, arra gondolni, hogy lesz még rosszabb, valahogy tényleg könnyű és megszokott.
De mitől lehet tudni, hogy jobb lesz? Mi az, ami elindít minket felfelé? Ha nem is egyből, de hat ránk, kicsit más irányba fordít? Mindenkinek van biztosan olyan dolog, amitől rossz kedve lesz – amire ráfogja, hogy rossz a napja, az élete vagy éppen bármi. Akkor biztosan olyan is van, amitől jobb lesz. Akkor biztosan olyan is van, ami egy kicsit visszahozza az örömöt, amitől könnyebb lesz, vagy egyszerűen csak másfelé fordul a figyelmünk.
Inkább ezekről írok. :)
Nálam ilyen meglátni egy virágot vagy egy színt.
Belefeledkezni egy szerettem mosolyába.
Ilyen a tollpihe is. Számomra az angyali jelenlétet jelenti, és érdekes módon, ha nagyon szürke a hangulatom, néha egészen váratlan helyeken jelenik meg. Tényleg olyan helyeken találok tollpihét, ahol semmi keresnivalója nem lenne. :) Ilyenkor egyből arra gondolok: nincs gond, minden jó.
Aztán a zene és a mantrák. Vannak dallamok, szövegek, mondatok, amiket ha meghallgatok vagy ismételgetek, egyszerűen jobb kedvem lesz. Van ilyen dalom és mondatom is, amihez újra és újra visszatérek.
És persze Színes, a kutyánk. Az állatok csodálatos lények a feltétel nélküli szeretetükkel és a folyamatos jelenlétükkel. Valahogy érzik azt is, amikor extra figyelemre és jókedvre van szükség. Ilyenkor bújnak, játszani hívnak, vagy egyszerűen csak ott vannak.
Az érintés, az ölelés is ilyen. Mástól is jó, de magunkat mindig meg tudjuk ölelni.
És vannak emlékek, gondolatok, amik mindig erőt adnak. A szeretteim között sok olyan ember van, aki – még ha földi formájában már nincs is velem – erőt és szárnyakat ad a "nehézben" . Elég néha rájuk gondolnom.
Ami pedig még sokat számít abban, hogy könnyebb legyen felfelé nézni, az az, hogy kik és mik vannak körülöttünk. Nem gondolom, hogy mindenkit, akit toxikusnak érzünk, egyszerűen kerülni kell, vagy hogy mindenkit ki kell zárni az életünkből, aki máshogy gondolkodik.
De ha lehet, szerintem érdemes tenni azért, hogy legyenek körülöttünk olyan emberek is, akik adnak. Akikkel jó beszélgetni, akik mellett lehetünk olyanok, amilyenek vagyunk, akik után nem kevesebbnek, hanem valahogy többnek érezzük magunkat.
Ehhez kapcsolódik egy gondolatsor Nánay Bencétől. A teljes beszélgetésre érdemes rákeresni a YouTube-on (nem elég egyszer meghallgatni). Sokáig azt gondoljuk, hogy azzá válunk, akivé tudatosan formáljuk magunkat. Hogy elhatározzuk, változtatunk, és onnantól minden csak rajtunk múlik. Nánay Bence gondolatai egy másik nézőpontot mutatnak: sokkal kevésbé mi irányítjuk a változásainkat, mint hinnénk. Folyamatosan alakítanak bennünket azok az emberek, akikkel időt töltünk, a vélemények, amelyeket újra és újra meghallgatunk, a tartalmak, amelyeket naponta befogadunk, és azok a helyzetek, amelyekben élünk. Sokszor úgy változunk meg, hogy közben észre sem vesszük. Talán ezért sem mindegy, kiket engedünk közel magunkhoz, mit olvasunk, mit nézünk, milyen beszélgetésekben veszünk részt, és milyen közegben töltjük a mindennapjainkat. Mert a környezetünk nemcsak körülvesz bennünket, hanem lassan, szinte észrevétlenül formál is.
És talán ebben van egy lehetőségünk is: ha önmagunkat nem is tudjuk egyik napról a másikra megváltoztatni, valamennyire megválaszthatjuk, hogy mi és ki legyen ránk hatással.