Ugrás a fő tartalomhoz
hellertimea
  • Kezdőlap
  • Szolgáltatások
  • Bemutatkozás
  • Kapcsolat
  • Blog

Legutóbbi bejegyzések

  • 28/365 - Sodródás
    2026. szept. 28.
  • 27/365 - Láthatatlan munka
    2026. szept. 27.
  • 26/365 - Jótanácsok
    2026. szept. 26.
  • 25/365 - Hideg
    2026. szept. 25.
  • 24/365 - Barátság
    2026. szept. 23.
  • 23/365 - Sértődés
    2026. szept. 22.
  • 22/365 - Fent
    2026. szept. 20.

Első írásom

Az életben sokszor keresünk valamit a felszín alatt, azt, ami valóban meghatározza a lényünket, amitől különlegesek vagyunk. Mindig is azokat a lehetőségeket kerestem (szakmai pályafutásom és a személyes utamon is), amelyek segítenek felfedezni, mi rejlik bennünk, és hogyan érhetjük el a legnagyobb potenciálunkat. Munkám során azt a célt tűztem ki magam elé, hogy segítsek másoknak is megtalálni a helyes irányt, a számukra legmegfelelőbb válaszokat.

24/365 - Barátság

2026. szept. 23. 19:19, Nincsenek hozzászólások

24/365 - Barátság

Barát mindig kell, barát mindig jó, barátsággal könnyebb minden.
Az internet és a folyamatos elérhetőség világa észrevétlenül alakította át a barátságainkat is. Ott vagyunk egymás életében, látjuk, hogy mi történik a másikkal, írunk, reagálunk, küldünk egy szívet, egy képet, egy vicces videót.
Sokszor még azt is tudjuk, merre járt, mit evett vagy milyen programon volt, miközben lehet, hogy hetek óta nem kérdeztük meg tőle igazán, hogy hogy van.
És nem azért, mert nem fontos.
Egyszerűen megszoktuk, hogy a kapcsolódásnak lett egy gyorsabb, egyszerűbb formája. Egy emoji is válasz, egy lájk is jelzi, hogy láttalak, egy gyors üzenettel is lehet tudatni: gondolok rád.
Csak közben könnyű összekeverni azt, hogy tudunk egymásról, azzal, hogy figyelünk is egymásra.
Beszélgetés közben ránézünk a telefonra. Felvillan valami, és már el is vitte a figyelmünket. Nem kell hozzá rossz szándék, sőt talán észre sem vesszük. Ahogy azt sem mindig, hogy milyen ritkák lettek azok a beszélgetések, amikor tényleg nincs más, csak az, akivel éppen vagyunk.
Pedig milyen jó lenne néha egyszerűen letenni a telefont. Felhívni valakit üzenet helyett. Meghallani a hangjából azt is, amit egy leírt „jól vagyok”-ból nem lehet. Emlékezni arra, amit két hete mesélt, és rákérdezni, mi lett vele. Nem azonnali választ várni, és nem azt gondolni, hogy ha valaki órákig vagy akár napokig nem válaszol, akkor kevésbé vagyunk fontosak neki.
És igen, ezt sokkal könnyebb leírni, mint mindig így csinálni. 🙂
A telefon ott van. Az üzenetek jönnek. Sok dolgunk van. Néha elfelejtünk visszaírni, máskor azt hisszük, hogy már válaszoltunk, aztán kiderül, hogy csak fejben tettük meg. Van, hogy hónapok óta készülünk felhívni valakit.
Talán nem is az a lényeg, hogy ebben tökéletesek legyünk.
Hanem hogy néha eszünkbe jusson: a folyamatos elérhetőség még nem feltétlenül jelent közelséget. A barátsághoz idő is kell, figyelem is, közös élmények, beszélgetések, nevetések, néha pedig csak az, hogy ott legyünk.
Mert jó tudni egymásról.
De még jobb ott lenni egymás életében.

Nincsenek hozzászólások

Válasz