13/365 Egyedül vagy segítséggel?
2026. szept. 8. 18:38,
Nincsenek hozzászólások
„Valóban szükségünk van segítségre, segítőkre, terápiára?”
Tette fel ezt a kérdést nemrég a barátnőm. (Az ő kérdése egyből az én kérdésem is lett, mert egyből elindított bennem valamit)
Mert most akkor hogy is van ez?
Az én dolgom. Az én életem. Az én utam. Nekem kell végigmenni rajta. Nekem kell dönteni, változtatni, tenni. De akkor egyedül is kell? A rövid válaszom most az lenne: valószínűleg nagyon sok mindent meg lehet csinálni egyedül is. Csak segítséggel néha könnyebb.
Az első spirituális tanfolyamomon hallottam egy autós hasonlatot, amit valamiért azóta sem felejtettem el.
Ha autóval utazunk, figyeljük a lámpákat, a kijelzőket. Ha valami egyszer csak villogni kezd, nem ragasztjuk le a kis lámpát, hogy ne lássuk. Vagy legalábbis remélhetőleg nem. 
Megnézzük, mi lehet a baj. Amit tudunk, megoldunk. Ha pedig nem értünk hozzá, keresünk valakit, aki igen. Szerelőt.
És milyen természetes ez egy csomó más dologban is.
Ha elromlik valami a házban, szakembert keresünk. Ha valamiben nem vagyunk jók, megkérdezünk valakit, aki ért hozzá. Tanulunk, segítséget kérünk, utánanézünk.
Nem gondoljuk azt, hogy kudarcot vallottunk emberként, mert nem tudjuk megszerelni az autónkat. Magunkkal valahogy mégsem mindig ilyen egyszerű. Van, hogy észre sem vesszük, hogy valami villog. Van, hogy észrevesszük, csak inkább letakarjuk azt a bizonyos lámpát. Van, hogy pontosan tudjuk, hogy valami nincs rendben, de azt gondoljuk: majd megoldom. Egyedül.
A segítségkérés nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki más old meg helyettünk valamit.
Valakitől jöhet egy jó kérdés. Valaki mást lát onnan, ahol ő áll. Valaki tudhat valamit, amit én nem. Vagy egyszerűen kimond egy mondatot, amitől belül a helyére kerül valami.
És milyen érdekes, hogy ezt sokszor könnyebb érteni, amikor fordítva történik. Amikor valakinek pont tőlem jön egy jó kérdés, egy gondolat vagy egy másik nézőpont. Ilyenkor nem érzem úgy, hogy én oldottam meg az életét. Csak adtam valamit, amit ő majd a saját útján használ – vagy nem használ.
És hogy ki lehet segítség?
Barát. Társ. Tanár. Coach. Terapeuta. Gyógyító. Egy közösség. Néha egy olyan ember is, akivel csak egyszer beszélgetünk, mégis mond valamit, ami velünk marad.
Az én utamon is sokan voltak és vannak. Sokféle ember, sokféle módon. Mindenkitől mást kaptam és kapok.
És közben azt is egyre inkább érzem, hogy nem mindenkinek való minden. És nem mindenki való mindenkinek.
Lehet egyedül. Lehet segítséggel. Lehet, hogy egyszer így, máskor úgy.
Attól még az út az enyém marad.