Vélemény vagy tény? Miért bánt, ha valaki kritizál – és hogyan védekezhetünk?
Képzeld el: elmész egy étterembe, és a barátoddal ugyanazt a levest eszitek. Te azt mondod, „Ez a leves fantasztikus, imádom!”, ő pedig rávágja: „Ez borzalmas, ehetetlen.” Vajon kinek van igaza? És egyáltalán: itt igazságról vagy csak ízlésről beszélünk? Az ilyen hétköznapi helyzetek mutatják meg, mennyire könnyen összekeverjük a véleményt a ténnyel – és pont ez az, ami gyakran bánt vagy vitát szül.
Mi a vélemény?
A vélemény szubjektív, a belső világunkból fakad. Tapasztalat, érzés, meggyőződés. Amikor azt mondom: „Ez a leves finom”, akkor az én ízlésemet fejezem ki. Lehet, hogy másnak ugyanez a leves túl sós, vagy éppen ízetlen. A vélemény értékes, mert az egyedi nézőpontunkat tükrözi – de sosem lesz mindenki számára kötelező érvényű.
Mi a tényítélet?
A tényítélet ezzel szemben objektív. Olyasmi, amit bárki ellenőrizhet. Például: „Ebben a levesben 2 gramm só van deciliterenként.” Ez konkrét, mérhető adat, nem a személyes ízlésem függvénye. A tényekhez mindannyian igazodhatunk, mert közös valóságot jelentenek. Ha vitatkozunk róluk, az nem párbeszédet, hanem inkább tanulást hoz.
Miért keverjük össze a kettőt – és miért baj ez?
Ha valaki a saját véleményét tényként adja elő – például: „Ez a leves rossz” –, azzal lezárja a beszélgetést. Nincs helye a másik tapasztalatának, ízlésének, és ez sokszor bántóan hat. Ha pedig a tényeket kezeljük úgy, mintha csak vélemények lennének (például: „Szerintem ebben a levesben nincs só”, miközben mérhetően van benne), akkor a közös tudásunk rendül meg, és elveszítjük a valósághoz való kapaszkodóinkat.
Hogyan adjunk visszajelzést?
Biztos te is kaptál már olyan kritikát, ami inkább bántott, mint segített. Például: „Ez az étterem szörnyű.” Ez egy vélemény, és személyes támadásnak is hathat. Ezzel szemben: „Az étteremben 40 percet kellett várnunk a levesre.” Ez egy tény, konkrétum, amiből a másik tanulhat, és javíthat a szolgáltatásán. Látod a különbséget? Az egyik rombol, a másik épít.
A „szerintem” varázsszó
Van egy apró szó, ami sok konfliktustól megmenthet: a „szerintem”. Amikor így kezdesz egy mondatot – például „Szerintem ez a leves túl sós” –, jelzed, hogy a saját ízlésedről beszélsz, nem pedig megkérdőjelezhetetlen igazságról. Ez leveszi az élét a kijelentésnek, nyitva hagyja a párbeszédet, és felelősséget vállal a saját állításodért.
És van még valami: ha másnál hallod a „szerintem”-et, jusson eszedbe, hogy nem rólad szól a mondat, hanem az ő értékrendjéről és tapasztalatáról.
Honnan tudjuk, hogy valami tény?
Ha bizonytalan vagy, érdemes feltenni magadnak néhány kérdést:
Megfigyelhető vagy mérhető, amit állítok?
Más is ugyanígy tapasztalná, ha utánanézne?
Független tőlem, az én ízlésemtől, érzésemtől?
Van rá bizonyíték vagy adat?
Ha ezekre a válasz igen, akkor nagy valószínűséggel tényről van szó. Ha nem, akkor inkább vélemény.
Miért fontos mindez?
Mert a vélemény és a tény közötti különbség megértése a mindennapi kommunikáció egyik legfontosabb kulcsa. Ha tisztán jelezzük, hogy mikor a saját érzéseinket mondjuk el, és mikor állítunk objektív tényeket, akkor a beszélgetéseink őszintébbek, nyugodtabbak és építőbbek lesznek.
A tiszta beszéd nem csak udvariasság, hanem felelősség is – önmagunkért és a kapcsolatainkért. Legközelebb, amikor valaki az ételről, egy könyvről vagy egy helyről mond valamit, kérdezd meg magadtól: amit most hallottam vagy mondani készülök, vélemény vagy tény? Ez a kis különbség talán mindent megváltoztathat.
Forrás: IACM Academy, Dr. Kollárné Berzáczy Kriszti – Hinni vagy tudni című bejegyzése