DERŰvel az év végén – és bármikor
A fény születése, a karácsony üzenete és a derűterápia rejtett jelentése
Az év legsötétebb napjai különös erővel hatnak ránk. Amikor a nap a legalacsonyabban jár, és a természet megállni látszik, bennünk is megmozdul valami ősi emlék: a felismerés, hogy a sötétség soha nem végállomás, hanem a fény születésének előszobája.
A tél nem csupán egy évszak – lelki táj. A visszahúzódás, a csend, a gyökerek ideje. Minden kultúra tudja: a fény ott kezdi el újra a munkáját, ahol a sötétség a legerősebb.
És ez így van bennünk is.
A tél biológiája – a természet és az ember közös ritmusa
A természet télen nem pihen, hanem készül.
A gyökerek dolgoznak, a fák elengedik, amit el kell engedniük, a föld pedig csöndben érlel. Ugyanez történik velünk: kevesebb fényt kapunk, lassabbak leszünk, és a testünk biológiája arra hív, hogy kevesebbet adjunk kifelé, és többet figyeljünk befelé. A szervezetünk ezzel üzen:
„Nem kell rohanni. Most a belső munka ideje van.”
Mégis, modern életünkben pont ekkor futunk a leggyorsabban: bevásárlás, teendők, határidők, megfelelés. Miközben a természet azt suttogja: lassíts.
A fény, amely nem kint, hanem bent születik
Karácsony lényege sosem a külső csillogás volt.
A fény szimbóluma mindig a belső világosságot jelentette: a reményt, a megbocsátást, az új kezdetet. Ez a fény nem díszkivilágítás. Ez a fény élet, amely akkor gyullad fel, amikor engedjük magunknak a megállást.
A derű szó titkos története – és hogyan került be a coachingba
A „derűterápia” kifejezés elsőre játékosnak tűnhet, pedig mély filozófiai gyökerei vannak.
A derű nem egyszerűen jókedv vagy pozitív gondolkodás.
A derű ontológiai állapot:
az a képesség, hogy a világ komplexitását, sötétségét, fájdalmát nem elkerüljük, hanem értelmet, rendet, formát adunk neki.
A Derűterápia, avagy a Hajótörés Művészete szerint:
a derű nem a problémák hiánya,
hanem a valóság kreatív újraértelmezése,
a káosz „megszelídítése”,
a fény teremtése a sötétségből.
Nietzsche szerint a fény csak a sötétség hátterén létezik.
A coaching pedig pontosan ezt teszi:
fénykévét gyújt ott, ahol eddig csak árnyék volt.
A derűterápia a coachingban azt jelenti, hogy:
nem menekülünk a problémák elől,
nem tagadjuk le a sötétet,
hanem olyan perspektívát építünk, amelyben a sötét is értelmet kap.
Derű = rend + szabadság + fény.
Olyan belső tér, ahol a lehetőségek láthatóvá válnak.
Miért pont a tél hordozza a derűterápia mélységét?
Mert minden derűnek van egy előfeltétele:
a megállás.
A megállás a bátorság.
Szembenézni azzal, ami fáj.
Elengedni azt, ami már nem működik.
Helyet adni annak, ami újra meg akar születni.
A tél erre tanít.
A sötétségben jobban halljuk a saját hangunkat.
A fény, mint biológiai és lelki gyógyító
A test a fényből és vízből építi önmagát. A napfény:
újraszabályozza a hormonokat,
visszaállítja a belső órát,
felébreszti a bioritmust,
szerotonint szabadít fel.
A kapcsolataink – érintés, ölelés, beszélgetés, mosoly – pedig belső fényt gyújtanak.
Az oxitocin és dopamin hormonok ugyanazt az érzést keltik, mint a téli napsütés első sugarai: életet.
Téli tisztulás – a derű előszobája
Az advent eredetileg böjt volt.
Nem feltétlenül ételböjt, hanem túlzás-böjt.
kevesebb zaj,
kevesebb inger,
kevesebb panaszkodás,
több csend,
több jelenlét.
A derű coachingban: a fény megszületése bennünk
Coachingban a derű nem cél, hanem állapot, amely akkor jelenik meg, amikor:
megértés születik,
komplex helyzet egyszerűsödik,
a káosz formát kap,
a sötétben fényfoltok gyulladnak.
A derű annak felismerése, hogy:
„Én vagyok a fény forrása. Nem kell hozzá külső ünnep, évszak vagy körülmény.”
Derűvel az év végén – és bármikor
A fény nem karácsonykor születik –
karácsonykor emlékeztetjük magunkat arra, hogy már bennünk van.
A tél nem hiány, hanem előkészítés.
Nem befejezés, hanem kezdet.
Nem sötétség, hanem az első fény előtti csend.
A derű pedig nem arról szól, hogy mindig boldog vagyok,
hanem arról, hogy értem, mi történik bennem.
Látom a fényt a sötétség mögött.
Tudok kapcsolódni önmagamhoz, másokhoz, a természethez.
Derűvel élni annyi, mint engedni, hogy a fény megszülessen bennünk – újra és újra.
Források:
Aranymetszés Podcast Dr. Hauberl Emőkével és Bóday Ádámmal https://youtu.be/vGW_zbhM-Es
Dr. Kollár, József és Dr. Kollárné Déri, Krisztina és Mák, Kornél (2019) Derűterápia, avagy a hajótörés művészete könyv
Barátság, mint erőforrás – coaching önmagadért és a kapcsolataidért
Az internet és a non-stop elérhetőség világa láthatatlanul formálja át a barátságainkat.
Nem eltávolít – csak felszínessé tesz.
Ott vagyunk egymás életében, mégis egyre ritkábban vagyunk igazán jelen.
Ma a barátságokat leggyakrabban nem a konfliktus, hanem a figyelem elvesztése gyengíti. Beszélgetünk, de közben fél pillantás a telefonra — és a másikban megszületik az érzés: „nem vagyok teljesen fontos.” Az üzenetek gyorsak, reakciók emojikban érkeznek, de a hosszú, igazi beszélgetések lassan eltűnnek — vele együtt a mélység, a biztonság, az „itt vagyok neked” élménye.
Közben természetessé vált, hogy azonnali választ várunk, és ha nem jön, csalódás, feszültség születik. Egyre több a „kapcsolatban vagyunk” érzés — és egyre kevesebb a „kapcsolódunk” élmény. A figyelmünk sokszor már nem a barátunkra irányul, hanem arra, látható-e a barátságunk online. És lassan háttérbe szorulnak az offline élmények: a séta, a közös vacsora, a „csak vagyunk” típusú jelenlét. Egyre több a virtuális barát, és egyre kevesebb a közös történet.
Ez a coachingfolyamat nem a barátaidról szól – hanem rólad.
Arról, hogyan tudsz újra valódi minőségben kapcsolódni.
Hogyan leszel jelen – önmagadnak és másnak.
Hogyan lehet a barátság újra erőforrás, nem csak jelenlét az üzenetablakban.
Jöhetsz egyedül, ha önmagaddal való barátságon, régi vagy jelenlegi kapcsolódási mintáidon dolgoznál.
És jöhettek ketten baráti coaching programra, ha szeretnétek tudatosan megőrizni vagy újraszervezni a kapcsolat mélységét ebben a digitális sodrásban.
Mert a valódi barátság nem online látható.
Hanem érezhető. Ténylegesen jelen van. És megtart.
Hogy lettem erőforrásrendező coach?
Szakmai utam során több területen kipróbáltam magam – a szállodaipartól a marketingig és projektmenedzsmentig. Ezek a tapasztalatok megtanították, hogy bármely iparágban is dolgozunk, a legmélyebb alap mindig ugyanaz: az emberi kapcsolatok és a tudatos kommunikáció minősége, önmagunk ismeretének szintje.
Hiszem, hogy a coaching nem csupán egy hivatás, hanem egy híd: összeköt bennünket valódi önmagunkkal, és segít megtalálni azokat a válaszokat, amelyek a felszín alatt rejlenek. Mindannyiunkban ott van a lehetőség, hogy többet hozzunk ki magunkból – én pedig abban támogatom ügyfeleimet, hogy rátaláljanak erre az erőre és ki tudják bontakoztatni a bennük rejlő potenciált.
A közös munka során arra törekszem, hogy ne csupán válaszokat találjunk, hanem új nézőpontok, belső erőforrások és tisztább irányok táruljanak fel. Hiszem, hogy a coaching folyamat egy belső átalakulás, amely képes megnyitni az ajtókat ott, ahol eddig csak zsákutcát láttunk.
Az ontológiai coaching egyik eszköze a designgondolkodás, ami abban különbözik a klasszikus „problémamegoldásból”, hogy nem a legrövidebb utat keresi, hanem a legélhetőbbet. Vagyis nemcsak azt nézzük, mi lenne gyors vagy „logikus”, hanem hogy mi esne jól, mi lenne fenntartható, örömteli és valódi.
Ahogy Micimackó mondja:
„Én mindig úgy jutok el oda, ahová tartok, hogy távolodom onnan, ahol vagyok.” ☺️
Ez a fajta gondolkodás nem ragaszkodik görcsösen előre gyártott utakhoz. Inkább kíváncsian felfedezi, merre vezethet másik irány – akár kerülőúton, akár új megoldással.
Vélemény vagy tény? Miért bánt, ha valaki kritizál – és hogyan védekezhetünk?
Képzeld el: elmész egy étterembe, és a barátoddal ugyanazt a levest eszitek. Te azt mondod, „Ez a leves fantasztikus, imádom!”, ő pedig rávágja: „Ez borzalmas, ehetetlen.” Vajon kinek van igaza? És egyáltalán: itt igazságról vagy csak ízlésről beszélünk? Az ilyen hétköznapi helyzetek mutatják meg, mennyire könnyen összekeverjük a véleményt a ténnyel – és pont ez az, ami gyakran bánt vagy vitát szül.
Mi a vélemény?
A vélemény szubjektív, a belső világunkból fakad. Tapasztalat, érzés, meggyőződés. Amikor azt mondom: „Ez a leves finom”, akkor az én ízlésemet fejezem ki. Lehet, hogy másnak ugyanez a leves túl sós, vagy éppen ízetlen. A vélemény értékes, mert az egyedi nézőpontunkat tükrözi – de sosem lesz mindenki számára kötelező érvényű.
Mi a tényítélet?
A tényítélet ezzel szemben objektív. Olyasmi, amit bárki ellenőrizhet. Például: „Ebben a levesben 2 gramm só van deciliterenként.” Ez konkrét, mérhető adat, nem a személyes ízlésem függvénye. A tényekhez mindannyian igazodhatunk, mert közös valóságot jelentenek. Ha vitatkozunk róluk, az nem párbeszédet, hanem inkább tanulást hoz.
Miért keverjük össze a kettőt – és miért baj ez?
Ha valaki a saját véleményét tényként adja elő – például: „Ez a leves rossz” –, azzal lezárja a beszélgetést. Nincs helye a másik tapasztalatának, ízlésének, és ez sokszor bántóan hat. Ha pedig a tényeket kezeljük úgy, mintha csak vélemények lennének (például: „Szerintem ebben a levesben nincs só”, miközben mérhetően van benne), akkor a közös tudásunk rendül meg, és elveszítjük a valósághoz való kapaszkodóinkat.
Hogyan adjunk visszajelzést?
Biztos te is kaptál már olyan kritikát, ami inkább bántott, mint segített. Például: „Ez az étterem szörnyű.” Ez egy vélemény, és személyes támadásnak is hathat. Ezzel szemben: „Az étteremben 40 percet kellett várnunk a levesre.” Ez egy tény, konkrétum, amiből a másik tanulhat, és javíthat a szolgáltatásán. Látod a különbséget? Az egyik rombol, a másik épít.
A „szerintem” varázsszó
Van egy apró szó, ami sok konfliktustól megmenthet: a „szerintem”. Amikor így kezdesz egy mondatot – például „Szerintem ez a leves túl sós” –, jelzed, hogy a saját ízlésedről beszélsz, nem pedig megkérdőjelezhetetlen igazságról. Ez leveszi az élét a kijelentésnek, nyitva hagyja a párbeszédet, és felelősséget vállal a saját állításodért.
És van még valami: ha másnál hallod a „szerintem”-et, jusson eszedbe, hogy nem rólad szól a mondat, hanem az ő értékrendjéről és tapasztalatáról.
Honnan tudjuk, hogy valami tény?
Ha bizonytalan vagy, érdemes feltenni magadnak néhány kérdést:
Megfigyelhető vagy mérhető, amit állítok?
Más is ugyanígy tapasztalná, ha utánanézne?
Független tőlem, az én ízlésemtől, érzésemtől?
Van rá bizonyíték vagy adat?
Ha ezekre a válasz igen, akkor nagy valószínűséggel tényről van szó. Ha nem, akkor inkább vélemény.
Miért fontos mindez?
Mert a vélemény és a tény közötti különbség megértése a mindennapi kommunikáció egyik legfontosabb kulcsa. Ha tisztán jelezzük, hogy mikor a saját érzéseinket mondjuk el, és mikor állítunk objektív tényeket, akkor a beszélgetéseink őszintébbek, nyugodtabbak és építőbbek lesznek.
A tiszta beszéd nem csak udvariasság, hanem felelősség is – önmagunkért és a kapcsolatainkért. Legközelebb, amikor valaki az ételről, egy könyvről vagy egy helyről mond valamit, kérdezd meg magadtól: amit most hallottam vagy mondani készülök, vélemény vagy tény? Ez a kis különbség talán mindent megváltoztathat.
Forrás: IACM Academy, Dr. Kollárné Berzáczy Kriszti – Hinni vagy tudni című bejegyzése
Bullshit diéta – a testednek és az elmédnek is jár egy tisztítókúra
Az Aranymetszés Podcast ( Bóday Ádám és Dr. Hauberl Emőke beszélgetései) minden epizódját meghallgattam már – és szívből ajánlottam is sokaknak. Mert bár rengeteg információ vesz körül bennünket nap mint nap, valódi nézőpontot, mélyebb megértést, beleérzést már egyre ritkábban kapunk. Ez a sorozat - számomra ilyen: elgondolkodtat, megérint és áthangol. Azóta másként gondolkodom a testemről, az életről, a táplálásról, a kapcsolataimról.
A legutóbbi két podcastjük -
Szóval a bullshit a gondolatok junk food-ja. Csillog, csábít, de tápanyag nulla. És milyen érdekes: ugyanezt csináljuk a konyhában is, amikor élő, éltető étel helyett műanyagízű falatokat nyelünk le.
A vége mindig ugyanaz: kaja kóma és élet kóma.
„A bullshit bikasz**t jelent, ami a hímnemű állat emésztése során keletkezett salakanyag. Metaforikusan nyilván azt implikálja (a GONDOLKODÁS EMÉSZTÉS fogalmi metaforát alapul véve), hogy a hallgató szempontjából ezek a gondolatok semmit sem érnek, sőt ártalmasak… A bullshitelő viszont hallgatóságával akarja 'megetetni' emésztése értéktelen végtermékét. … Frankfurt szerint a bullshit azért ártalmasabb a hazugságnál, mert utóbbinak figyelemmel kell lennie a valóságra, míg a bullshit panorámaszerű, átfogó vízió… az elhitetés kísérlete, hogy a (bika)sz**ból is lehet aranyat csinálni.”
(Idézet: Dr. Kollár József – Dr. Kollárné Berzáczy Kriszti: Vizen járni – A válságkezelés filozófiája könyvéből)
A bullshit gondolatokhoz hasonlóan a testünk is gyakran „üres kalóriákat” kap.
Ami valójában meghatároz bennünket, az a fizikai testünk: abból épülünk fel, amit beviszünk. Ahogy a testünk működik, úgy érezzük magunkat. Amit teszünk és eszünk, az nyomot hagy rajtunk kívül és belül is. Amit elnyomunk, az hosszú távon rombol, amit lenyelünk, az bennünk bomlik tovább. A testünk állapota a gondoskodásunk tükre – és amit sugárzunk, az mindebből fakad.
Ha szellemi gyorskaját eszel, ne csodálkozz, hogy az elméd tompa. Ha testileg csak zacskós élményt fogyasztasz, ne várd, hogy energikus legyél.
Gondolkodni csak energikusan lehet. Aki emészt, az nem tud gondolkodni – szó szerint és átvitt értelemben is. (És ha evés után az ágy vonz… nem, nem a gravitáció hibája.)
Ontológiai coaching: élőt a gondolatainkba
Az ontológia azt vizsgálja, mi van – a létezés formáit, a valóság szerkezetét, és benne a helyünket. A designgondolkodás pedig azt kérdezi: minek kellene lennie – hogyan alakítható emberibbé, működőbbé, élettel telibbé a világunk.
Amikor ez a kettő találkozik, megszületik az ontológiai coaching:
Nem csupán új célokat ad, hanem új szemüveget, amin keresztül a világot nézed.
Segít lecserélni a gondolati „junk foodot” valódi, élő gondolatokra – olyanokra, amik nemcsak elfoglalják a helyet, hanem építenek.
Ahogy az élettelen ételt lecseréled élő, tápanyagban gazdag ételre, úgy tudod a bullshit helyett beengedni az egyedi, tiszta látásmódot, ami irányt ad.
Ez az irány nemcsak a következő lépést mutatja, hanem új pályát rajzol az életedben: új szerepeket, kapcsolati módokat, identitásokat teremt.
Az életed nemcsak működni kezd – hanem élővé válik.
Az ontológiai coaching lett a híd, amely elvezetett a Mentálkapu projekt megszületéséhez – 8 coachtárssal és egy támogató mentor segítségével közösségben azon dolgozunk, hogy derűt és új látószöget hozzunk bárki életébe.
Jó tanács:
ne egyél meg minden szót, amit hallasz,
ne nyelj le mindent, amit eléd tesznek – se tányéron, se hírfolyamban,
válassz élőt – gondolatban és tányéron is.
Akár a tested, akár az elméd eteted, a szabály ugyanaz: bullshitből és junk foodból sosem lesz arany.
Új terület köszöntött be az életembe...
Új terület köszöntött be az életembe, ami nem csupán egy új szakma, hanem egy híd.
Az életben sokszor keresünk valamit a felszín alatt, azt, ami valóban meghatározza a lényünket, amitől különlegesek vagyunk. Mindig is azokat a lehetőségeket kerestem (szakmai pályafutásom és a személyes utamon is), amelyek segítenek felfedezni, mi rejlik bennünk, és hogyan érhetjük el a legnagyobb potenciálunkat. Munkám során azt a célt tűztem ki magam elé, hogy segítsek másoknak is megtalálni a helyes irányt, a számukra legmegfelelőbb válaszokat. A coaching folyamatán keresztül arra törekszem, hogy a velem dolgozók ne csupán válaszokat találjanak, hanem saját erőforrásaikra is rálássanak egy más nézőpontból.
A coaching területén való elmélyülésem előtt több éven (tizeden) át dolgoztam különböző iparágakban – a szállodaipartól kezdve a marketingen át egészen a projektmenedzsmentig. E sokszínű tapasztalat azt a megértést adta, hogy minden terület alapja az emberi kapcsolatok és a tudatos kommunikáció. Épp ezért indultam el az önismereti coach képzésen, ahol rátaláltam a coaching valódi értékére és erejére.
Jelenleg az IACM Akadémián folytatom tanulmányaimat, és az "ontological coaching" módszertana teljesen magával ragadott. Hiszem, hogy a coaching nemcsak kérdésekről és válaszokról szól, hanem a személyes fejlődésről, a tudatos jelenlétről, és arról, hogyan találjuk meg az utat a sikerhez.
Miért coaching?
A branding és marketing mellett rájöttem, hogy sokkal fontosabb valami olyan eszköztárat találni, ami nemcsak külső megoldásokat kínál, hanem belső átalakulást is eredményez. Coaching folyamatos fejlődést ad, segít abban, hogy meglássuk azokat az elakadásokat, amik megakadályozzák, hogy igazán sikeresek legyünk. A coaching támogatja a psziché fejlődését, miközben segít kitágítani a perspektívánkat, hogy merjünk nagyot álmodni és cselekedni.
Gondolatébresztő írásaimmal szeretném, hogy támogatni a személyes fejlődésed.